2011. június 19., vasárnap

Változások kora – 6. (Elővezető) Fejezet

 Változások kora – 6. fejezet (elővezető)



Bocsi, hogy ennyit késtem, de az év végi hajtás engem is elkapott és sajnos még így se lett jó a bizim, de most már itt a nyár, ami több fejit is jelent, ha nem nyaralok majd éppen. Igen, igen, jól olvassátok! Elővezető fejezet. A következő részek ugyan azt az estét fogják leírni több szemszögből (kettőből). Az egyiket én írom a másikat Nika:) csinálja majd meg. Jó olvasást! Puszi Szelena



-          Fogsz inni? Mármint alkoholt…

-          Úgy döntöttem, hogy igen. Utánam az özönvíz!

-          Akkor részegedésre fel. Juj! Azt még megkérdezném, hogy smároltál már?

-          Igen, de csak egyszer és véletlenül és nem azzal, akit szeretem, csak muszáj volt. – azt már nem mondtam el, hogy egy fotózás miatt kellett egy képért. Sajnáltam, hogy így kellett az elsőt átélnem, de nem baj. Ez van. Legalább már nem vagyok kis kezdő, tapasztalatlan.

-          Nos, drágám! Jó bulizást!

-          Köszönöm, neked is! – és becsengetett…


A csöngetés után elég hamar ajtót nyitott egy srác, de számomra egész ismeretlen volt. Párszor láttam már a környéken bandázni, de általában felém se nézett.

-      Héhéééé! Csáó Milly! – nevetett fel a srác és átölelte újdonsült barátnőmet.

Minden bizonnyal ngayon jóban voltak, főleg, hogy még becenevet is adott neki. Mollynak eléggé bejöhet, ahogy láttam kissé kipirosodott. Nini! Neki is van „adonisza”. És szerintem viszonzott is a dolog, csak Ő nem jött még rá. Se baj! Okos lány. Hamar leesik majd neki.

-      Cia! Rég láttalak!

-      Én is téged. Bár így jár, aki nem marad itthon.

-      De már itt vagyunk.

-      Végre! – nevetett fel. – És kit hoztál?

-      Ő itt Vanda!

-      Szia! Vanda vagyok!

-      Hellóka! Én meg Jesse! Voltál már bulizni?

-      Ööö… Nem igazán… De miből gondoltad? - kezdtem el a földet nézni.

-      Semmi gond! Akkor szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy örömmel vesszük el a buli-szüzességed. Csak abból, ahogy a földet nézed Molly mögé bújva. – nevetett fel, én pedig tiszta vörössé váltam, mint eddig mindig, ha ez a téma szóba került.

-      Akkor induljunk is! Hol van a drága bátyókám? – nézett Jessere Molly, majd egy pillanatra rám és vissza a srácra.

-      Bent a többiekkel. Miért?

-      Csak kíváncsi vagyok, hogy mit reagál, amikor meglát minket így felöltözve. Ugye Vandus?

-      Aha. – mosolyodtam el félősen.

-      Gyere! Keressük meg! – jött oda hozzám.

-      Öööö…. – De mire befejezhettem volna, már a karomtól fogva ráncigált be.

Beérve a házba olyan látvány tárult elém, hogy ingerem lett összehúzni magamon a ruhát. Gyönyörű lányok szebbnél szebb ruhákban illegették magukat amolyan a filmekben is látható söröspoharakkal a kezükben és láthatóan jól megáldva ahhoz, hogy egy pasinak elcsavarják a fejét. Mind gyönyörűek voltak… Esélyem sincs Mark-nál, ha valaki szintén oda van érte.

-      Én még nem szeretnék vele találkozni. – szólaltam meg végre.

-      Hogy-hogy?

-      Mert, ha érdeklem, majd Ő megkeres…, vagy nem így kéne lennie? – kérdeztem félve.

-      Végülis igen…, bár lehet, hogy nem ismer majd fel .

-      Jó vicc!

-      Nem annak szántam. – kacsintott rám.

-      Hé! Neked bejön Jesse?- kérdeztem rá arra, ami érdekelt. Így legalább a témát is könnyebben tudom terelni.

-      Talán, miért?

-      Mert csak. Szimplán érdekelt… - Nem meg mondtam, hogy olvadozik érte? Bezzeg én nem veszek észre semmi ilyet, ha magamról van szó…

-      Mozdulj aranyom! Irány a piáspult és a táncparkett!

Ezzel elkezd
ődött életem egyik leghihetetlenebb éjszakája…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése