Változások kora - 1. fejezet

Sziasztok!

 Ezt az első olyan történetem, aminek nincs valóság alpja. Tudom, hogy egy kicsit rövid lett és sajnálom is,de máshol nem tudtam volna kellőképen félbeszakítani. Kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok róla, ezért komizatok lécy, hgy megéri-e folytatnom vagy, hogy egyáltalán érdekel-e titeket. Majd észre fogjátok venni, hogy nincs címe. Azért nincs, mert nem tudtam, hogy mi is lenne neki a megfelelő. Adnátok néhány tippet? Előre is köszi.

Puszi Szelena :)

Változások kora - 1. fejezet

"A múlt tapasztalataink alapja, 

a jelen döntéseink helye, 

a jövő peddig a cél, ahová tartunk."

(Szigeti Jenő)

„− Bella! − Az ujja könnyedén végigsimított az ajkam körvonalán. − Én mindig veled maradok. Ennyi nem elég?

Megcsókoltam számon kószáló ujját, és elmosolyodtam.

− De elég, egyelőre.

Makacsságom láttán mérgesen legyintett. Tehát ma este egyikünk sem adja be a derekát.

Olyan erővel fújta ki a levegőt, hogy az majdnem morgásnak hangzott.

Megsimogattam az arcát.

− Figyelj rám − mondtam. − Jobban szeretlek, mint az egész világot együttvéve. Ez nem elég?

− De igen, elég − felelte mosolyogva. − Örök időkre elég. Aztán lehajolt, és újra a nyakamhoz érintette hűvös ajkát.”*

Olyan szép ez a könyv. Bárcsak engem is megtalálna a szerelem… Nem! Nem kell nekem szerelem. A nélkül is teljes és boldog vagyok. Most is épp egy forgatásról tartok haza, míg az osztálytársaim azt hiszik, hogy betegen fekszem otthon.

• Kicsim, haza értünk. – kiáltott fel anya, vagyis Eleonora.

Anyám egy elég bonyolult és összetett személy. Mindenre van ötlete, megoldása, amik be is jönnek. Mondhatni Ő a legjobb barátnőm, mivel itt nincs túl sok barátnőm, pedig már közel 5 éve kiköltöztünk Ulm-ba.

• Vanda, kicsim hol vagy? – jött vissza a buszba, amivel utaztunk.
• Itt vagyok anya. – kiáltottam végül felálltam, majd elindultam a busz ajtajához.
• Remélem útközben megtanultad a tananyagot, mert holnap már mész iskolába. De ne felejtsd el, hogy a többiek úgy tudják, hogy influenzás voltál. Na, sipirc az ágyba, mert nem fogsz tudni felkelni holnap. – mondta mosolyogva, majd egy puszi nyomott az arcomra, amit én viszonoztam is utána pedig már ott sem voltam.
• Jó éjt anya! Szeretlek! – mondtam még a szobám ajtajában.
• Neked is kincsem és én is szeretlek. – jött a válasz.

Mi tagadás elég fáradt vagyok. Bementem gyorsan a fürdőbe és letusoltam, majd hajat is mostam. A hajam nem tartozott a kedvelt testalkotóim közé. Megszárítás után göndör volt, ezért szélsebesen kivasaltam. Amint végeztem átrobogtam a hálószobámba és belevetettem magam az ágyamba. Istenem, de jó végre a saját ágyamba, a saját házamba aludni. Nem kellett több párpercnél és már mélyen aludtam.
Kellemtelen zajra ébredtem. Valami mellettem csörgött, csilingelt, berregett és remegett egyszerre. Az ébresztő órám volta felelős és anyám a bűnös, mert korán reggelre állította. Kinyúltam a paplan alól, hogy ki kapcsoljam, de amikor megláttam, hogy háromnegyed 7 van jöttem csak rá, hogy ha nem kelek ki most rögtön az ágyamból, akkor el fogok késni a suliból és a tanárok bezárnak délután. Kedvetlenül kikecmeregtem az ágyból és indultam el a fürdőbe karomon a ruháimmal. Aránylag gyorsan elkészültem, ezért még volt egy kis időm letörölni a biciklimet, mielőtt elindulok. miután végeztem felpattantam rá a táskámmal az oldalamon és elindultam az iskolába. 10.-es vagyok, ezért – az itteni tanügy alapján - idén kellett felvételizzek középiskolából emeltiskolába. Az olyan, mint a gimnázium 11-12. évfolyama, de itt külön választották, ezért 2 évig közép sulis vagyok, két évig pedig emelt sulis vagyok. Ezután jön majd a főiskola vagy az egyetem. Azért van itt ez a hülye középből emeltbe felvételizés, mert itthon még csak a 10 osztály a kötelező származási helyemmel ellentétben. Olaszországban. Ott, akinek nincs meg a 12 osztálya szinte munkát sem talál. Az én álmom az, hogy addig képeztetem magam, amíg meg nem kapom a doktori címet és az orvosi diplomát. Gyerekorvos szeretnék lenni.
Abban a pillanatban, amikor megláttam az iskola kapuit és a lenéző pillantásokat az villant az eszembe, hogy ez a nap sem lesz más, mint a többi. És mekkorát tévedtem…

*Idézet Stephenie Meyer – Twilight (Alkonyt) című művéből